Gyermek futóversenyek

2018-es évi újdonságunk - Csak azért, mert a kisgyerekek közben felnőttek és FUTNI AKARNAK!!!

ÚJ TÁVOK: 12-13-14 ÉVES FIÚ/LÁNY FUTAMOK

Futás... Mi jut erről eszébe egy anyukának, egy tanárnak vagy egy edzőnek? A gyermek, akit nevel és akit tanít. A gyerekeknek, mindegy milyen az időjárás, mindegy milyen a talaj, ha van egy kis szabadidejük, akkor futnak.

Szeretnénk, ha a mozgás kamaszkorukra és felnőttkorukra is megmaradna, ezért a Keszthelyi Kilométerek félmaraton, maraton futóverseny szervezőiként és szülőként egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a gyermek futóversenyekre.

Évekkel ezelőtt már tettünk egy nagy lépést, amikor is külön napon – a nagy futóversenyt megelőző szombati napon – szerveztük meg a gyerek futóversenyeket. Sok lelkes gyerek és szülő jött el a nyitónapi programra. Sőt többen, mint amire számítottunk. A versenyiroda alig győzte regisztrálni a nevezéseket és a futópályán is sokan voltak egyszerre. Emiatt szükségessé vált, hogy a gyermek futóverseny menetét a felnőtt versenyhez igazítsuk, szóval olyan lesz  minden, mint az igazi futóknak!

Korcsoport beosztás:
A 4 – 14 évesek évenként állhatnak rajthoz, így minden gyermek a saját korosztályával versenyez.
A 0-3 évesek együtt indulnak, szülővel kézen fogva, fiú-lány futamban, ők a Csattogó Tappancsok.

A verseny menetrendje:

  • Csattogó Tappancsok (0-3 éves korosztály) versenyszámban lesz csak lehetőség arra, hogy a szülő kísérje gyermekét
  • a nevezés – ami továbbra is ingyenes - lehetséges péntek 17.00 órától és szombat reggel 08.00 órától a versenyirodában, ahol minden gyermek induló részére kötelező kitölteni a nevezési lapot, melyet oldalunkon letölthet és már kitöltve hozhatja magával
  • a nevezési lapot a szülőnek alá kell írni, amivel egyben vállalja a felelősséget gyermeke versenyzéséért
  • a gyermekeknek szüksége van a ráhangolódásra, ezért javasoljuk, hogy időben érkezzetek a versenyre, hogy a nevezést követően legalább 10-15 perccel , hogy legyen idő gyermekednek a felkészülésre, s arra, hogy megtalálja barátait, akivel együtt szeretne futni
  • a futóverseny kisgyermekek versenyszáma után azonnal kezdődik az eredményhirdetésük, majd a nagyok futása után az ő eredményhirdetésük, ahol az arany-ezüst- és bronzérmek kerülnek átadásra

Legyen a futás biztonságos - Csattogó Tappancsok alapszabályok! Kérünk benneteket kedves szülők, hogy NE a ti tempótokban fussatok, hanem a kis csöppséget kövessétek és az ő tempója legyen a meghatározó. Így elkerülhetőek lesznek az esések, bukások, sérülések, s garantált lesz, hogy gyermeked arcán nem a könnyeket, hanem a mosolyt fogod majd látni célba érkezéskor.

A távok:

  • távok hossza: 
    • 6 éves korig: 250 m
    • 7-9 éves korig: 500 m
    • 10-11-12 éves korig: 1000 m
    • 13-14 éves korig: 1500 m
  • külön fiú – lány kategória indítás (amennyiben a várható időjárás indokolt a nemek összevonásra kerülnek)
  • a nevezés továbbra is ingyenes marad
  • karszalagot és rajtszámot kapnak a futóversenyre nevezők
  • minden résztvevő gyermek Keszthelyi Kilométerek érmet, valamint ajándékcsomagot kap
  • minden korosztály 1-2-3. fiú-lány helyezettje arany-ezüst-bronzérmet kap. A győztes fiú-lány pedig egy-egy csodaszép serleget nyer minden korosztályban.


KÉSZÜLJ IDŐBEN! NEVEZZ IDŐBEN!

A gyermek nevezési lapok leadhatók a Balaton Színház aulájában már pénteken.

2018. május 18. péntek 17.00 órától
2018. május 19. szombat 08.00 órától


IDŐBEOSZTÁS A SZOMBAT DÉLELŐTTRE 

08.00 Családi futóversenyek nevezése kezdődik a színházban

Nevezés: a le és kitöltött nevezési lapokkal, melyet délelőtt 08.00 órától a színházban lehet leadni és a rajtszámot felvenni: NEVEZÉSI LAP LETÖLTÉS ITT

09.00 RunnerExpo, sportos szakkiállítás, Várkert Pihenőzóna nyitása

10.00 - 15.00 Családi futóversenyek futamai, évenkénti fiú - lány futamokkal, eredményhirdetésekkel

10.00 órától a a 2011 - 2017 között születettek

  • 2014-2017-ben született gyermekekkel "csattogó tappancsok" papás-mamás szaladóverseny - 250m
  • 2013-ban született gyermekekkel - 250m
  • 2012-ben született gyermekekkel - 250m
  • 2011-ben született gyermekekkel - 250m

  • 2011-2017-es korosztály eredményhirdetése

12.00 órától a 2003 - 2010 között születettek

  • 2010-ben született gyermekekkel - 500m
  • 2009-ben született gyermekekkel - 500m
  • 2008-ban született gyermekekkel - 500m
  • 2007-ben született gyermekekkel - 1000m
  • 2006-ban született gyermekekkel - 1000m
  • 2005-ben született gyermekekkel - 1000m
  • 2004-ben született gyermekekkel - 1500m
  • 2003-ban született gyermekekkel - 1500m
  • 2003-2010-es korosztály eredményhirdetése

 
Nálunk minden induló gyermek rajtszámot, érmet és befutócsomagot kap.

Szeretettel várunk benneteket!
Futókat, szurkolókat, tanárokat, edzőket és mindenkit, aki a gyerekeket és a sportot szereti.

Gyermek versenyek képei 2016

 

Gyermek versenyek képei 2014

 

Gyermek versenyek képei 2015

 

Gyermek versenyek képei 2013

 

KKM / Intersport Keszthelyi Kilométerek
félmaraton, maraton, váltók
Keszthely, 2018. május 19-20.

Gyerek futóversenyek nevezési lap

töltsd le a nevezési lapot majd kitöltve
add le a Balaton Színház aulájában:
2018. május 18. péntek 17.00 órától 
2018 május 19. szombat 08.00 órától
ahol átveheted a rajtszámot
és a karszalagot.